|
Negyedik művem
JigokuAyame 2007.08.24. 23:34
 Írisz naplójának negyedik bejegyzése.
Az angyal szobája
Visszaindultam a városba. Már mentem egy ideje, a fogaskerekek még látszódtak egy kicsit a fejem fölött. A város még elég messze volt. Legalább lesz időm gondolkodni, hogyan tovább. Mert a városban nem sok jó vár majd rám, azt biztos.
Valami furcsát éreztem. Mintha elhaladtam volna valami - vagy valaki - mellett. Visszanéztem. Mintha vibrált volna a levegő. Közelebb léptem, ahol éreztem a jelenséget. Egyre erősödött az érzés, amíg neki nem mentem valaminek, amit nem láttam. Elkezdtem körbetapogatózni a láthatatlan fal mentén. Végre találtam valami bemélyedést. Ajtó. Már csak a kilincsét kell megtalálni. Meg is találtam, a jobb oldalán kicsit lentebb, mint ahol egy átlagos kilincs lenne. Elfordítottam az ajtógombot, az ajtó kinyílt. Szikrázó fényesség borult rám, majdhogynem fellökött. Behunytam a szemem, majd elszámoltam tízig, aztán lassan kinyitottam. Megtisztult a látásom, nem volt már akkora fényesség. Egy nagy , téglalap alakú szobában álltam, a végében egy nagy, baldachinos ágy állt. Valaki feküdt rajta.
Egyre közelebb értem, és reménykedtem, hogy nem ugrik rám semmi oldalról. (Ki tudja, az ilyen fura helyeken minden megeshet.) Ahogy elértem az ágyat, leesett az állam a csodálkozástól. Egy gyönyörű lány feküdt az ágyon, hosszú szárnyakkal. Egy angyal! Nem lehet más! Azt mondták nekem, hogy nem léteznek. És el is hittem, csak azért, mert azt mondták. Nem lehet megbízni senkiben?
Az angyal lassan fölült, és rám nézett. Nagyon megrémült.
- A városból küldtek? Kérlek, ne bánts engem! Nem tettem semmi rosszat, nem tudtam ott élni tovább...
- Ne, ne félj tőlem! - szóltam közbe kedvesen. - Nem küldött engem senki. Foglyulejtettek, és bezártak egy cellába.
- És hogy szöktél meg szárnyak nélkül? - kérdezte az angyal meglepődve.
- Az egy... nagyon hosszú történet. Én egy portal-flower vagyok.
- Egy micsoda? - szegény angyal... nem sokat tudott a külvilágról.
- Egy portal-flower. Virágokból születünk. Képesek vagyunk teleportálni magunkat, vagy akár a környezetünkben lévőket, akaratunk szerint.
- Nahát... És én azt hittem, hogy az angyalok különlegesebbek. Te sokkal különlegesebb vagy nálam! - mondta rajongva.
- Meglehet, de számomra te különlegesebb vagy. Eddig nem hittem abban, hogy léteznek angyalok. Azt tanították, hogy nincsenek.
- Nem szabad mindent elhinni, amit mondanak. - miközben mondta, mélybarna szemeit leeresztette, és az ágyát nézte. Ideje volt megkérdeznem néhány dolgot tőle.
- Te miért vagy itt és... hogyan?
- Én nem akartam tovább abban a szennyben élni, amit a város és az a rengeteg gép árasztott. Úgyhogy ide menekültem.
- És hogy tudtad ezt a szobát láthatatlanná tenni?
- Ez nem egy láthatatlan szoba. A világban néhol megmaradtak bizonyos átjárók a Mennybe. Ez az egyik, ami az én lakhelyemre nyílik. Ezt senki más nem érzékelheti az angyalokon és más varázslényeken kívül.
Milyen ötletes, gondoltam magamban. Itt örök biztonságban lehet élni, a magamfajta varázslényeknek is. Biztos lenne még számomra is hely... De nem lehet. Vissza kell mennem oda. Csak azt tudnám, hogy miért.
- Mennem kell, angyal. Remélem, boldog leszel itt.
- Ne menj el! Nagyon egyedül vagyok. Ittmaradhatnál velem. Nem kell visszamenned arra a helyre.
- Értsd meg, vissza kell mennem. Nem tengethetem az életem itt, hisz én nem ide tartozom.
- Megértelek. Tedd azt, amit tenned kell, virágok gyermeke.
- Bocsáss meg, a nevem...
-Ne, kérlek, nem mondd a neved. Nem szeretnék a neveden át emlékezni rád. A név semmit sem jelent, csak számodra takarja el igazi valódat. Legyen a név bármi is, csak az leszel, ami lenni szeretnél, s a neved te teszed majd naggyá.
Máig sem tudom, miért mondta ezt nekem. Pedig nem tudta, hogy a nevem Pokoli Írisz. Nem tudhatta... De örültem annak, amit mondott. Eddig emésztettem magam a nevem miatt. De így már jó viselni. Hogy egyszer így emlékeznek majd rám.
Elindultam a város felé. Hosszú-hosszú órákig mentem még. Pillangók kísértek végig utamon. Olyan érzésem volt, mintha száz és száz angyal vigyázott volna rám. Abból a napból született meg negyedik életművem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
